2006-ban mentek ki először magyar kutatók Margat várába annak a szír-magyar együttműködésnek a keretében, amelynek célja a tengerparttól nem messze fekvő erődítmény feltárása, majd később bemutatása. A közös expedíciókat Major Balázs régész szervezte (s szervezi azóta is), aki a középkori szentföldi és közel-keleti keresztesek kutatásának nemzetközileg elismert szakembere.
A szentföldi kapcsolat
Ha a keresztes háborúk konkrét magyar vonatkozásait keressük, bizony kevés adatot találunk. Csupán egyetlen magyar uralkodó, II. András vezetett hadakat a térségbe. Az uralkodót családi öröksége is szentföldi csatározásokra kárhoztatta: nagyapja ugyanis Chatilloni Rajnáld volt, aki a harmadik ..
Összesen százötven adag ételt osztott ki a rászorulóknak a II. kerület önkormányzatával közreműködve a Magyar Egyetemeken Tanuló Szíriai Diákok Egyesülete szerdán a fővárosi Moszkva téren.
A jelenleg ..
Szíria tudományos együttműködést szorgalmaz a magyar intézményekkel.
A szír turizmus fejlesztése, a jogi és közgazdasági tudományos együttműködés lehetősége és a politikai változásokhoz nyújtható ..
2007. június 22-30 között kalandoztunk Szíriában. Életem egyik legszebb utazása volt. Nem célom a 8 nap minden percét leírni, hogy pontosan merre jártunk keresztül-kasul Szírián. Inkább tanácsokat ..
Egy barátom mesélte a következő történetet:
Éppen otthon voltam egy reggel, amikor hirtelen egy halász lépett be a házba, a vállán átvetett hálóban lévő nagy halat kínálta eladásra. Nem próbáltam ..
rózsaszirom, víz, ételfesték
citromlé, citromsav, cukor,
A rózsaszirmokat szorosan egy befőttes üvegbe rakjuk, amennyire csak tudjuk lenyomkodjuk, hogy minél több szirom férjen az üvegbe.
Két-három ..
rózsaszirom, víz
cukor, citromsav
ételfesték
A rózsaszirom lekvárt a damaszkuszi rózsából(Rosa damascena)készítjük.Ez a rózsafajta erős illatú, a szirmok szine rózsaszínű.
A szirmokat vízben ..
Egyedülálló felekezeti sokszínűség a Közel-Kelet legbiztonságosabb országában
A szertartás végén a pap megáldja a Mária-ikon előtt imádkozó asszonyt, aki ezután gyertyát gyújt. A képet a hagyomány ..
Immár a Biblia és az őskeresztények egykori nyelvén, arameusul (arámi nyelven) is olvasható a világirodalom egyik klasszikus alkotása, A kis herceg.
Antoine de Saint-Exupéry művének új kiadását a ..
Malula, a Damaszkusztól északkeletre fekvő település, ahol ma is beszélik az arámi nyelvet, egyedülálló nyelvi szigetnek számít Szíriában.
A datolyaszilva lassan növő alacsony fa vagy bokor termetű növény, magassága 3-15m. A termés nagy, színe a világos sárgától a sötét pirosig változhat. Egyes fajtáknál külön kell ültetni a termő és ..
Az iszlám a 7-14. században
Amintegy száz esztendős Omajjád-dinasztia története Moávija trónra kerülésével (661) kezdődött és 750-ig tartott.
I. Az Omajjádok uralma
E periódus uralkodói még az arab ..
A világ legősibb, 8600 éves krematóriumát tárták fel japán régészek Szíriában.
Ausztráliában, a Willandra Nemzeti Parkban ugyan korábban rábukkantak egy elszenesedett női csontvázra, amelynek korát ..
Neve arabul, valamint arabból átvéve a legtöbb szláv nyelven: bámia.Angol nyelvterületen még a ladys finger (hölgyujj) elnevezés is használatos.
Egyéves növény, magassága 40-240cm a fajtától függően. ..
A pisztácia Iránból származik de ma már nagyon sok helyen termesztik a világon. Szíriában a legnagyobb és legfinomabb termést hozó ültetvények Aleppo környékén találhatók amit a növény neve is ..
Másnéven édesfa , cukorkóró. Nevét a cukornál sokkal édesebb íze miatt kapta.
A növény földalatti gyökerét és gyöktörzsét használják tísztítás után darálva gyógyteának, üditőnek.
Aki Damaszkuszban jár, turistaként vagy más okból, az biztos elmegy az óvárosban található Hamidije bazárba.
A bazár főutcáján jobb oldalon van a város legrégebbi fagyizója a Bakdash. Nem ..
A világ legdrágább fűszere a sáfrány ára vetekszik az aranyéval..
1g fűszerhez 150 virág, 1kg-hoz 150 000 virág bibéjére van szükség. Begyűjtése rendkivül munkaigényes. A virágokat napfelkelte előtt ..