Budapesten született 1933. június 7-én. Zenei tanulmányait 1948-ban kezdte ütőhangszeren Roubal Dezsőnél és Schwarz Oszkárnál a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában. 1952-1954 között a Zeneakadémián folytatta tanulmányait Vásárhelyi Zoltánnál karvezetés és ugyanott 1954-59-ig karmesterképző szakon Somogyi Lászlónál és Kórodi Andrásnál. 1957-ben indult a besançoni karmesterversenyen, ahol III. díjat kapott.
1951-61-ig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első timpanistája, 1961-64-ig a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Balett első karmestere, 1967-1975 között és 1990-93-ig a Győri Filharmonikus Zenekar igazgató karnagya.
1975-ben a Magyar Állami Operaház karmesterének nevezték ..
Csiszár Andrea 1973-ban Győrben született. A győri Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdett hegedülni Demetrovics Szilárdnénál, aki oly sok tanítványa mellett őt is elindította a zenei pálya felé. Később a ..
Zenekari hegedűművész 1941. május 29-én született Győrben. Felsőfokú zenei tanulmányait 1959-64-ig Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Katona Béla irányításával. Első munkahelye ..
CSUKLY ÖDÖN hegedűtanár, zenekari brácsaművész Mosonmagyaróváron született 1936. nov. 1-én Tanulmányait 1948-53-ig Győrben a Liszt Ferenc Állami Zeneiskolában végezte hegedű szakon dr. Barsi Ernőnél. ..
Zeneigazgató:
Sándor János karnagy
Első hegedű:
Pothof Csaba (hangversenymester), Németh Géza, Molnár Mária, Csukly Ödön, Bodó Jenő, Bánki Péter, Varga Lászlóné, Pothof Ferenc, Hantó Erika, ..
János, azaz Johannes Isidor Richter 1843. április 4-én született Győrött, a káptalani zenészek házában, Apáca út 5. szám alatt. Édesapja Anton Richter az Esterházyak muzsikusa, majd 21 éven keresztül ..
Demetrovics Szilárdné hegedűtanár 1928. okt. 24-én született Nagyatádon. Zenei tanulmányait 1937-től 1947-ig a bajai zeneiskola hegedű tanszakán kezdte Timáry Máriánál. 1947-től 1951-ig a Győri ..
Bodó Jenő hegedűtanár, zenekari művész 1940. június 27-én született Győrben. Bősárkányban nevelkedett, majd középiskolai és főiskolai tanulmányait Győrben végezte. 1955-67-ig a győri ZSZ., és ..
Az Alsó-ausztriai Probstdorfból származó zenész 1832-ben nyerte el a győri székesegyház karnagyi tisztét. Korábban tíz évig és öt hónapig szép basszushangjának köszönhetően Kismartonban az Esterházy ..
Pintér Ferenc opera-, hangversenyénekes, karvezető. Szombathelyen született 1939. április 29-én. Zenei tanulmányait 1958-65-ig a győri Zeneművészeti Szakiskola ének szakán végezte Rosner Melánia és ..
A számítógép felhasználásának kérdései, előítéletek
Az oktatói és azzal összefüggő szertágazó munkáim során rendszeresen megtapasztalhatom a számítógép adta lehetőségek rendkívül széles skáláját, ..
1909. november 10-én született Nagyváradon pedagógus családból. Édesapja Halmos András jónevű muzsikus volt, aki zeneszerzéssel is foglalkozott. Kitűnő pedagógiai érzékkel irányította gyermeke ..
"Mi a magunk lábán akarunk állni, és az egész világ kultúrájából azt akarjuk felszívni, ami nekünk használ, ami minket táplál, erősít. Amiből megtanuljuk a magunk lényegét minél teljesebben ..
Elsősorban klasszikus zenével foglalkozó portál, mely rávilágít a zenehall-
gatás fontosságára, sze-
mélyiségformáló hatására. Emellett fő feladatának tartja bemutatni Győr város zenei múltjának legfontosabb szereplőit, zeneszerzőket és zené-
szeket, akik jelentősen befolyásolták a város zenei életének alakulását. Az oldalon zenei idézetek-
kel, a zenetanítás korsze-
rűsítésével kapcsolatos gondolatokkal, és zenei kiadványokkal is találkoz-
hat a honlap olvasója.
Kérem az oldal olvasóit, szíveskedjenek az adott cikk után hozzászólásaik-
kal kiegészíteni munká-
mat.