Éveken át kitért az egyenes válasz elől, most azonban internetes honlapján vallotta be Ricky Martin világhírű énekes, hogy saját neméhez vonzódik. "Büszkén mondhatom, hogy szerencsés homoszexuális férfi vagyok. Áldott szerencsém, hogy az vagyok, aki" - írta honlapján a Puerto Ricó-i szívtipró, aki állítása szerint főleg ikerfiaira tekintettel döntött úgy, hogy felhagy a titkolózással.
A latin világsztár emellett emlékiratainak írásába is belefogott. "Mivel beszámoltam életemről, nagyon közel kerültem az igazsághoz. Érdemes ezt megünnepelni" - fogalmazott, majd hozzátette: a hosszú évek alatti titkolózás és gondolkodás erősebbé tette, és ma már meg van győződve arról, hogy az elfogadás ..
Az MSZP szerint "a Fidesz nemcsak Isten nevét fogja beleírni az alkotmányba, hanem ugyanazzal a mozdulattal ki is fogja radírozni mindazokat a törvényeket, amelyektől egy kicsit élhetőbb hellyé vált ..
Egy hónap alatt 88 meleg pár kötött házasságot Mexikóvárosban, köztük 50 férfi- és 38 nőpár - jelentette be hétfőn a mexikói főváros önkormányzata.
Március 4-én lépett életbe a 20 milliós ..
A homoszexuális párok kiváló családi környezetet nyújtanak a gyermekek felneveléséhez, mert mindkét szülő nagy odaadással veszi ki részét a nevelésből, és olyan értékekre nevelik a gyermeket, mint a ..
Nagyobb eséllyel kapaszkodnak magasra a ranglétrán a saját nemük iránt vonzódó nők, mint a homoszexuális férfiak - állapította meg egy svéd tanulmány.
A Svédország déli részén, Växjöben lévő Linne ..
Miley Cyrus felszámolta twitteres profilját, miután melegházasságot támogató nyilatkozta nyomán gyűlölködő üzeneteket kapott.
A tinisztár első ízben, egy kérdésre válaszolva fejtette ki a kérdésről ..
Már három megrontási ügyben is azzal vádolják XVI. Benedeket, hogy még pápává választása előtt segített eltussolni pedofil papok üzelmeit. Egy most ismertté vált terv szerint az 1960-as években egy ..
A 2011-es tanévtől a tananyag része lesz a homoszexualitás a tajvani elemi iskolákban - jelentette be a tajpeji oktatási minisztérium. A témát a nemi egyenlőségről szóló tantárgy részeként tanítják ..
Mexikóvárosi meleg és leszbikus párok kértek tömegesen házasságkötési engedélyt csütörtökön, amikor életbe lépett Latin-Amerika első melegházassági törvénye; az első "egyházi esküvőt" már a törvény ..
Szemtanúk szerint melegbárból tartott hazafelé Roy Ashburn homofób republikánus kaliforniai szenátor, amikor egy hajnali órán ittas vezetésért előállították Sacramentóban.
Az álszent politikust ..
Törvényes a melegházasság az amerikai fővárosban, miután a helyi választási bizottság és minden bírói fórum elutasította, hogy elhalasszák az erről szóló törvény hatályba lépését addig, amíg ..
A homoszexualitás rendellenesség; gyakorlása, megvallása és fitogtatása lehetetlenné teszi a szentségek kiszolgáltatását - jelentette ki az olaszországi Pistoia nyugalmazott püspöke.
"Vitán felül ..
A leendő Fidesz-kormány egyik legelső intézkedése lesz a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény kiüresítése - tudta meg a Heti Válasz. A Jobbik a jogszabály eltörlését fogja ..