|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A
Goju-Kai
története
1.
A Karate rövid története
A
karate eredete
megfelelő dokumentumok hiányában igen
homályos.
Azt az elképzelést, hogy a karate
Indiából
ered, a legtöbb kelet-kutató elfogadja. Egy
buddhista pap,
Bodhidharma, különleges szektát
alapított,
melyet Zen-nek nevezett el. I.SZ. 500 körül
érkezett
Kínába Wu császár
udvarába, ahol
örömmel fogadták.Az északi
Hennan
tartományba ment egy elszigetelt Shao-lin templomba, hogy
Zen-t
tanítson a szerzeteseknek.
Ezzel
egyidőben a Shao-liu kempót is oktatta, mert úgy
gondolta, hogy a szellem kitisztulásához
elengedhetetlen
a megfelelően edzett test.Vannak ugyan feljegyzések a
kínai harcmodorról az kr. e. 3.
évezredből is, de
Bodhidharmát tartjuk mégis a kínai
kempó
(Kung Fu) megalapítójának, mert a
jóga
és a Zen meditációs gyakorlatait is
ötvözte, és ezen keresztül olyan
tökéletes endszert dolgozott ki, melyet ma is
ismerünk.Az idők folyamán erre a rendszerre a papok
ráépítették
saját
felismeréseiket. Tanulmányozták a
vadállatok harci technikáit: a
tigrisét, a
daruét, a kígyóét,
majomét stb.,
és ezeket is beépítették a
rendszerbe.
A
testen
életfontosságú pontokat fedeztek fel,
melyeket a
gyógyászatban és a Bodhidharma
küzdőművészetekben is
felhasználtak.Később ez
a harci technika tovább terjedt
Mongóliába,
Koreába, Okinawára. A 15-16. században
is
megtörtént, hogy betiltották a szigeten
a
fegyverviselést a lakosság
számára. Ennek
hatására a templomokhoz tartozó
iskolákban
zárt körben oktatni kezdték a fegyver
nélküli harcot, az Okinawa-te technikát,
hogy a
lakosság megvédhesse magát a
megszállókkal szemben. A japán
megszállók gyakran találtak halott
katonákat. Ennek okát először nem
értették, s ezért ezt a
technikát,
küzdőmodort ’csendes halál’-nak
nevezték. 1901-ben megtört a jég.
Több mester
is nyilvánosságra hozta az Okinawa-te
technikáit,
s nyíltan tanítani kezdték.
Az
1880-as évek végéig
csupán az a karate
irányzat létezett Okinawán, amit
Sakugawa, majd
tanítványa Matsumara oktatott. A másik
irányzat megalapítása, aminek
központja Naha
város lett, Higasionna Kanryo (1845-1915) nevéhez
fűződik.
Higasionna
Kanryo egy teakereskedő szolgálatában
állt, aki
gyakran volt üzleti úton
Kínában, Funcsien
tartományban, ahová fiatal alkalmazottait is
magával vitte. Egyszer a kereskedőt banditák
támadták meg, kifosztották
és alaposan
megverték. Kanryo nagyon szerette a kereskedőt,
ezért
felháborodásában
elhatározta, hogy
megtanulja a küzdelem művészetét.Amikor
a kereskedő
egyik kínai üzlettársával,
Woo Lu-Chin-nal
találkozott, hosszan beszélgettek Kanryo előtt
ismeretlen
kínai nyelven. A beszélgetés
végeztével Kanryo-nak
felajánlották, hogy
Woo Lu-Chin-nal maradhat, akitől nemcsak a kereskedelem
fortélyait, hanem a harci muvészeteket is
megtanulhatja.
Kanryo
7
évig maradt Kínában, és
amikor
hazatért, iskolát nyitott.
Tanításában az alapok
tökéletességet
közelítő
elsajátítására helyezte a
hangsúlyt.
Sokat gyakoroltatta a Sanchin alapállást, melyet
ő
úgy tudott végrehajtani, hogy a
bokájára
kötött kötéllel senki nem tudta
álló helyzetébol elrántani.
Hasizmát
úgy kifejlesztette, hogy minden ütést
sértetlenül viselt el. A nyakára tekert
övvel a
tanítványok nem tudtak fojtást
elérni
nála.Kanryo tanítványai
közül a
leghíresebb CHOJUN MIYAGI (1887-1953) volt, aki rendszerezte
mestere tanításait és
kiegészítette
a Kínában töltött
évei során
elsajátított
légzésgyakorlatokkal,
lelkigyakorlatokkal és más kínai
küzdelmi
elemekkel.
Az
új
módszert GOJU-nak nevezte, a kemény (GO )
és a
lágy (JU) szavak
összevonásából.
Iskolája a fizikai erőre, edzettségre, valamint a
tudat
nyugalmának megőrzésére nagy
súlyt
helyezett. Híres formagyakorlata a SANCHIN, ahol a test
izmai
maximális feszültségben vannak, amit
intenzív, hangos légzésgyakorlatok
kísérnek. Miyagi
kilégzéseinél
oroszlánordításszerű hangokat adott
ki. Tudata
nyugalmát, amit külső hatások nem
ingatnak meg,
jeges vízesés alatti
meditációval
fejlesztette.
A
lágyságot a Tensho elnevezésű
formagyakorlat
képviseli, ami a
körkörösségen, valamint
az ellenfél erejének
elkerülésén
alapszik. Lassú, csavart mozgásokból
áll,
mintha a test rejtett mélységeinek
robbanási
pillanatát várná. A Go-ból
Ju-ba vagy
fordítva az átmenet zökkenőmentes,
így
megteremti az ellenfél mozgásával az
összhangot, és az irányzat mesterei
szerint
rávezet a ZEN alapvető lényegére.
Suzuki
Kimiyoshi
japán
harcművész.
Hat
éves
korában szülei a
környékükön
lévő shinto templom kertjében
kialakított
tradicionális kendo (kenjutsu) iskolába
írattak,
ahol Yokokawa sensei tanítványa lett.
Barátaival
együtt mellette Suzuki mesterhez is járt, aki judot
oktatott nekik. A II. világháború
után az
amerikai megszállók betiltották
Japánban a
budo minden ágát, ezért csak
egymás
között, titokban tudtak tovább gyakorolni.
A budo
iskolákat csak 1953-tól nyithatták ki
a mesterek,
ekkor kereste fel a híres Goju-ryu nagymester,
Jamaguchi
Gogen
(1909-1989) központi dojoját és
jelentkezett
tanítványnak. Még ebben az
évben
felvették a Tokiói Művészeti Egyetem
fotóművész szakára is. Az 1. danra
1955-ben
vizsgázott le. Masutacu Oyama (1923-1994) a Kyokusinkai
Karate
stílus alapítója is egy ideig az ő
dodzsojukba
járt. Amikor Oyama mester megnyitotta az első dojot
Tokióban, Suzuki Kimiyoshit és
néhány
magasabb fokozatú társát
kérte fel, hogy
segítsenek neki az első lépések
megtételekor. Ekkor jó kapcsolat alakult ki
közöttük.
Jamaguchi
Gogen
megbízásából 1959-től
tanított a
Honbuban, és ekkor került jó
barátságba a fiával Goshival (1942-),
aki apja
halála után az iskola nagymestere lett.
1960-tól a
Goju-ryu mellett elkezdte az aikidot tanulni, Tada Hiroshi (1929-)
senseitől. Ezekben az években Japánban a
kenjutsut nagyon
kevesen gyakorolták. A fiatalok inkább a
sportszerűbb
kendot választották. Az idős
tanítók
azonban lassan kihaltak. 1986-ban találkozott
elöszőr
magyar művészekkel, akik Japánba
látogattak. Az ő
meghívásukra érkezett előbb
Budapestre, majd
később Pécsre.
Itt
ismerkedett
meg későbbi feleségével és
1992-ben
végleg letelepedtett a városban. Jamaguchi Goshi
shihan
kérésre 1991-ben, találkozott Rebicek
Gerddel, a
Goju-ryu Karate magyarországi
meghonosítójával. Pécsett
1992-ben volt egy
japán kulturális rendezvényen,
három
japán barátjával
közösen tartott egy
bemutatót. Ennek hatására kezdetben
néhány szomszédbeli diák
kereste fel
és az otthonában kezdte el tanítani
őket.
„Shinbukan” Goju-ryu dojoját 1993-ban
nyitotta meg,
a kenjutsu oktatását pedig 1998-ban kezdte el
Pécsett.
A
Kyokushin
A kjokusin
(japánul 極真会, kyokusinkai,
nyugaton kyokushin
[1] ) egy full-kontakt,
álló
stílusú karateirányzat,
alapítója
Ójama Maszutacu (최영의, Cshö
Jongi; 大山倍達 ;
1923-1994). Ójama megreformálta a
karatét,
előtérbe helyezve a valós küzdelmet
és a
hatékonyságot. A fizikai
képességek
fejlesztése mellett céljául tűzte ki
az emberi
értékek megőrzését
és az
ifjúság egészséges
életmódra
való nevelését. A kjokusin
célja a test
és lélek
harmóniájának az
elérése.A kjokusinkai
szó
jelentése: Találkozás a
végső
igazsággal.
|
|
|
|
1. Sosai
Masutatsu
Oyama
élete
A
kyokushin karate
atya, Oyama Masutatsu, született nevén
Cshö Jongi
1923. július 23-án született
Koreában, a
Japán megszállás
időszakában. Fiatal
gyermekként Ójama kínai, illetve
koreai
kempót tanult. 1938-ban emigrált
Japánba,
és ott dzsúdót, illetve okinavai
karatét
tanult Funakosi Gicsitől. Mindkét stílusban danos
mesterfokozatot ért el: megszerezte a 4. dant
Judóban,
illetve a 2. dant Karatéban. Másik mestere Josida
Kotaro
volt, aki egy híres Daito-ryu jujutsu/Yanagi-ryu
Aiki-jujutsu
mester volt. Oyama mesterétől, Kotaro-tól
megszerezte a
Menkyo Kaiden rangot - egy régebbi
fajtájú
rangfokozatot - egy tekercs formájában, mely
elismerte
mesteriségét.
Ekkor
vette fel a
Masutatsu Oyama japán nevét is: mentora, a
jól
ismert National Diet tag tanácsára; a mester a
továbbiakban élete végéig
ezt a nevet
használta. A második
világháború
után Oyama Goju Ryu karatét tanult, egy koreai
mester
keze alatt (So Nei Chu), aki dojot futattot Tokyoban; ebben a
stílusban a nyolc dant szerezte meg. Ebben az időben Oyama
elvonult egy hegyre, ahol minden
civilizációtól
elszakadva élt: összesen három
évet
töltött ott, és a kemény
edzésekek alatt
- melyeket magának tartott - megedzette testét
és
lelkét: három évet
töltött el a hegyen,
ez egy aszkéta tradíció volt a nagy
Japán
harcosok között évszázadok
óta. Ezen idő
alatt fejlesztette ki saját stílusát,
melyet
később kjokusin néven ismert meg a
világ.
Később,
a korai
ötvenes években Oyama az Egyesült
Államokba
utazott, ahol is 32 államot látogatott meg:
demonstálta karatéja erejét mindenki
ellen, aki ki
állt ellene.
1953-ban
nyitotta meg
saját karate dojoját, az Oyama dojot,
Tokióban; de
ezzel nem hagyta el világkörüli
útjait,
és puszta kezes karate bemutatóit - ezeket szerte
Japánban is megtartotta. Az első dojoja egy
megüresedett
telek volt Tokyoban, Mejiroban. 1956-ban Oyama
átköltöztette
dojóját egy balett
stúdió termébe, mely a Rikkyo
Egyetemhez
tartozott. Oyama edzései hamar egy kemény,
intenzív és praktikus stílus
hírnevét keltették, melyet kjokusinnak
1957-ben
neveztek el. Ahogy a dojo hírneve nőtt, több
és
több tanulót vonzott az új
stílus, és
így a kjokusin karatét művelők száma
megnőtt.
1964-ben
Oyama
elköltöztette a dojot egy új
épületbe,
mely ezentúl a Honbu néven lett ismert (a honbu
központot jelent japánul). Oyama ekkor hivatalosan
is
megalapította a „International Karate Organization
Kyokushinkaikan” szervezetet (Nemzetközi Kjokusin
Karate
Szervezet), az IKO-t. A Honbu mai napig is a kjokusin karate
székhelye.
Forrás
: Wapedia-Wiki
Jelentése:
Wado:
1. A béke
útja, a harmónia útja; 2.
Japán út.
wa:
harmónia,
nyugalom, béke - Showa kor
do:
út
ryu: iskola,
irányzat
kai: szövetség
Leírás:
A wado
irányzat, a
"Béke Útja" kilenc alapkatára
épül, és sok jujutsu
dobáselemet és
lerántást tartalmaz. A Shotokan
irányzatnál
mozgékonyabb, mivel több elhajlással,
testcsavarodással, ellépéssel
történő
védés található benne. A
legnagyobb
szerepet a helyes távolságtartásnak
és a
jó időzítésnek
tulajdonította az
alapító. Az
ütéseknél a
védekezés és
támadás sokszor azonos,
folyamatos mozgás, ami a küzdelmi
hatékonyságot növeli. Otsuka mester
szerint a
Wado-Ryu elsődlegesen szellemi fegyelem. Számára
a
"ten-chi-jin, ri-do"-t (menny-föld-ember, legfőbb
út)
harmonikus egységként kell tisztelni
és keresni a
szigorú magatartás és a
fáradhatatlan
odaadás által.
A
Wado-ryu Otsuka Hironori által
alapított
modern karate iskola. Ötvözi az Akiyama
által
több emberöltővel ezelőtt létrehozott
Shinto Yoshin
Ryu Ju-jitsu Kempo-t és az okinawai karatét. Ez
egy
sajátos életforma, amely a mindennapos
gyakorlással jól szolgálja a fizikai
és
szellemi cselekvőképesség
tökéletes
kialakulását és egyben
lehetséges út
az egészség tudatos
megőrzéséhez. Ezt a
stílust három fő jellemzőjével
együtt
szokták emlegetni:
- go
no sen - hárítás utáni
ellenakció
- sen no sen - az ellenfél megelőzése
- taisabaki - kitéréssel
egybekötött
együtemű ellentámadás
Történet:
Otsuka
Hironori mester, a
Wado-Ryu megalapítója Shimodatéban,
Ibaragi
prefektúrában született 1892-ben. A
négy
gyerek közül a
másodszülött Otsuka
szívesen hallgatta anyja nagybátyját,
egy
szamuráj harcost, aki izgalmas mesékkel keltette
föl
a gyerek érdeklődését a
harcművészetek
iránt. Hatévesen Otsukát
beíratták
Shizaburo Nakayamához, a Shinto Yoshin Ryu
iskolába.
29
évesen, befejezve tanulmányait,
elnyerte az iskola legmagasabb fokozatát, megkapta a menkyo
kaydent (minden ismeret
elsajátítását
tanúsító irat) és mestere
helyébe
lépett. 1922 júliusában Otsuka mester
megkezdte az
Okinawai Tode (karate) tanulását.
Tanulmányai
alatt alkalmazni kezdte a jujitsuból tanultakat, az atemi
tehnikákat, amivel megváltoztatta a karate
tehnikákat és saját karate
stílust hozott
létre.
Véleménye
szerint a
katák
gyakorlásánál fontosabbak a
páros
gyakorlatok, ezért saját
elképzelései
szerint kialakította a Yakusoku Kumite-ket. Ezek
kötött jellegű páros harci gyakorlatok
voltak,
melyeket Otsuka tanítványaival,
követőivel
rendszeresen gyakoroltatott.
Otsuka
1929-ben a főként a Shindo
Yoshinryu Jiu
Jitsu Kempo és a Shotokan karate technikák
vegyítéséből létre hozta a
későbbiekben Wado-ryu néven ismertté
vált
stílust (a wado-ryu stílusban ugyanakkor
megtalálhatók még más
iskolák, pl. a
Shinkage Ryu és a Toda Ryu
kardforgatótechnikái
is). A legjobb technikák vegyítése
természetes mozdulatokat eredményezett, mint a
víz
folyása.
1934
májusában, 43
évesen, Otsuka
megalapította a Wado-Ryu Karate-Jutsu és Wado-Ryu
jujutsu
kenpót, beleolvasztva az Okinawai karatét a
tradicionális jujutsu iskolákba.
Ezután Otsuka
nagymester hivatalosan is elkezdte tanítani
stílusát. Az új iskolát Dai
Nippon Karatedo
Shinko Klubnak nevezte el.
1938
májusában rendeztek egy
ünnepséget, ahol a
harcművészetek létrehozóira
emlékeztek.
Ezen a fesztiválon a Butokukai megkérte a
tagcsoportokat,
hogy nevezzék meg alapítójukat
és a
stílus vagy iskola hivatalos nevét. Otsuka a
'Shinshu
Wado Ryu Karate Jutsu'-t regisztráltatta. Ebben az időben
kezdték a karate stílusokat
egyenrangúnak
tekinteni más japán küzdősportokkal.
Addig csak a
senseiek neve alapján azonosították
őket.
1966.
április 21-én a
császár kitüntette Otsukát a
Kun-Go-To
rendfokozattal és a Soko-Kyokujitsu-Sho éremmel,
azért az
erőfeszítéséért, amit a
harcmüvészet
terjesztéséért tett.
1972.
október 9-én a
Nemzetközi Harcművészeti
Szövetség, Kokusai
Budo In, Higashikuni elnökletével, kinevezte
Otsukát
az első Kiváló Harcművésznek a
Karate-do-ban
elért 10. Dan miatt, ami hasonló
státus, mint amit
Kyuzo Mifune kapott Judoból és Hakuko Nakayama
elért Kendóból.
A
Wado-Ryu Jujutsu Kenpo a béke és
harmónia
megvalósítását tűzte
zászlajára. Hironori Otsuka
költészetében
arra
tanított:
az, hogy gyakoroljuk
a harcművészetet nem kizárólag a
harcon
keresztül vezet, hanem a békén
és a
harmónián. Ez az
út,
a stílus
gyakorlásának a célja a
béke és
harmónia elérése, amit sokkal
bonyolultabb
elérni, mint az erőszakkal kivívott győzelmet.
Törekednünk kell a legyőzhetetlenségre,
egészséges test
kialakítására
ugyanúgy, mint a magas értelmi
színvonalra azzal a
céllal, hogy megvalósítsuk a
béke és
harmónia ideálját, amire
szüksége van
a mai világnak.
1981.
november 20-án lemondott a
Nagymesteri posztról és kinevezte idősebb
fiát,
Otsuka Jiro-t, második Nagymesternek (Otsuka Hironori
II).1982.
Január 29-én hunyt el, 90
évesen.
Shotokan
A
Shotokan jelentése:
Gichin
Funakoshi az általa
kidolgozott rendszert mindig is csak karate-do-nak hívta, az
idők során azonban annyian
megváltoztatták, annyi
új stílus keletkezett, hogy mára
teljesen
elfogadottá lett a shotokan mint
stílusnév is (Az
első edzőtermet a mester beceneve után "Shoto"
iskolájának Shoto-kan-nak nevezték el.
Innen ered
a későbbi Shotokan Karate elnevezés
megkülönböztetésül
más
stílusoktól).
A
Shotokan karate kialakulása:
Az
alapító mester, Gichin
Funakoshi 1869-ben
született Shuriban. A kor legnagyobb
mestereitől tanulta - akkor még titokban,
éjszakánként - a
küzdőművészet
alapjait, elsajátította az Okinawa-te
két
irányzatát, a Shuri-te-t és a
Naha-te-t. Az
évszázadokon keresztül
finomított Okinawa-te
technikáit Funakoshi elemezte, rendszerezte majd az
átfedésektől megtisztítva
egységes
égésszé formálta Karate-do
néven.
Funakoshi
az 1900 évektől kezdve oktatta is
az általa karaténak nevezet
harcművészetet
Okinawán, ahol ekkor már nem volt tiltott
a
küzdőművészetek
gyakorlása. A japán-okinawai viszony fokozatosan
konszolidálódott, és
Japánban
is ismertté
vált a karate.
Ennek
eredményeként 1915-ben Funakoshi mester
meghívást kapott, hogy mutassa be
rendszerét Kyotóban
a
Butokuden csarnokban. A sikeres bemutató
eredményeképpen 1922-ben a Japán
Oktatásügyi Minisztérium
meghívta a mestert
az Első Nemzeti Sportkiállításra
Tokióba.
Itt a nagyobb nyilvánosság előtt tartott
bemutató
eredményeképpen
meghívásokkal
árasztották el az okinawai mestert.
Így
került Funakoshi mester
Japánba, ahol tanfolyamok sorát tartotta a
nagyobb
városok egyetemein és a hadseregben. Ettől az
számítható a karate gyors
terjedése
Japánban. Tokióban a judo
központjának a
Budokannak tanára volt, majd lehetősége
nyílt egy
saját dojo nyitására.
Funakoshi
a maga idejében még nem
nevezte az általa kidolgozott harcművészetet
Shotokannak
csak egyszerűen karate-donak, ez csak a későbbiekben alakult
ki.
1929-ben a mester javaslata alapján az eredeti
kínai
"kara" írásjelet
változtassák meg, az
elfogadott új kanji a ma is ismert jel és
jelentése üres. Ennek a szónak
Zen-buddhista
értelmezést adott
felfogásának hűen:
"Üressé tenni magad, hogy be tudd fogadni a
tanítást."
1935-ben
megjelent a Karate-do kyohan
című
könyve, ekkor már egy állandó
központban
dolgozott a mester és rendszeresen képezte az
iskoláját tovább éltető
instruktorokat. A
már kezdetben sem egységes karate a harmincas
évektől kezdve több
önálló
stílusirányzatra bomlott. A legjelentősebbek
közülük a Shito-ryu, a Goju-ryu, a Wado-ryu
és a
Kyokushinkai.
A
klasszikus Shotokan stílus Funakoshi
irányítása alatt fejlődött
tovább, a
mester idős korában is aktívan dolgozott.
Munkássága során végig arra
törekedett
, hogy műve az ő szellemében éljen
tovább,
soha nem akarta a karatét versenysporttá
fejleszteni a
gyakorlatokat a jellemfejlesztés
eszközének
tekintette. A Karate-do szellemi útját
hangsúlyozta, élete végén
intette
tanítványait a túlságosan
kumite
szemléletű
edzésmódoktól. Ő maga a
katát tartotta a legfontosabbnak bár
rendsze-rében
egyenlő súllyal szerepelt a kata a kihon és a
kumite.
A
karate az idők
során folyamatosan fejlődött. A harmincas
években
még alig tartalmazott a kéztechnikákon
kívül rúgásokat is a
rendszer, az
alapító fia volt az, aki bevezette a
köríves
rúgásokat és más
lábtechnikákat. A későbbi mesterek is
bővítették a karate
mozgásanyagát és
technikáit. (Nakayama, Kanazawa, Nishijama, Asai
és Kase
mesterek).
A II.
világháborúban elszenvedett
vereség
alapvetően megrendítette a japán
társadalmat, ez
természetesen hatott a karatéra is. A mesterek
közül többen meghaltak a
háborúban
és az addigi hierarchia is megbomlott. A karate
újjáélesztése
céljából
1948-ban a vezető mesterek
összefogásával megalakult
a Japán Karate Szövetség (JKA), amely
szakmai
irányítást biztosít a
világ karate
szervezetei számára. Első vezető instruktora
Gichin
Funakoshi volt, majd fia Yoshitaka Funakoshi követte őt.
Ezután Masatoshi Nakayama vette át az
irányítást, halála
után a vezető
instruktori posztot nem töltötték be,
hanem a mesterek
egy csoportja irányítja a szervezetet.
A JKA
megalakulása után
indult el a karate
világméretű terjedése. A JKA
által
kiképzett, legendás hírű instruktorok
először
Hawai-on majd az USA-ban oktattak, később jutottak el
Európába. Ma már a világ
majd minden
nagyobb országában él és
tanít JKA
instruktor.
Az
alapító halála után
került sor az
első verseny megrendezésére, majd egyre
szervezettebbé válva ma már
rendszeresen rendeznek
kontinens és világbajnokságokat.
A
stílus jellegzetességei
A
karate olyan "pusztakezes" önvédelmi
rendszer, melynek az alapító
elképzelései
szerinti célja elsősorban a technikák
gyakorlása
általi
személyiségfejlesztés,
jellemformálás. Csak ezen túlmenően
számítanak a technikai és praktikus
küzdelmi
elemek, melyek az ütések (tsuki), a
csapások (uchi),
a rúgások (keri) és ezek
védései
(uke-waza) által jelentkeznek. Az ezek által
elérhető eredmények a karate-do
gyakorlása
során csak másodlagosak lehetnek.
A
karatét megelőző korokat
idéző és a
shotokan fejlődésére
meghatározó
hatással bíró elv és
kifejezés az ikken
hissatsu, mely talán
a legjobban tömöríti
és fejezi ki a karate lényegét,
és egyben a
karate technikák fejlődését
leginkább
determinálja. Az "egy
ütéssel ölni"
elve ugyan szerencsére ma már sehol nem
alkalmazott, ma
már csak jelképes, azonban a kifejezés
által sugallt hozzáállás,
szellemi
megközelítés, a
mögötte rejlő tartalmi
követelmények átitatják a mai
karate teljes
egészét.
A fenti
elv elvárja
követőjétől,
alkalmazójától, hogy teljes
odadaással,
teljes figyelemmel és koncentrációval,
egyúttal a maximális erő és technikai
koncentrációval vegyen részt a
küzdelemben.
Ugyanez a körültekintés
várható el az
ellenféllel kapcsolatos
helyzetfelmérésben, a
körülmények
mérlegelésében is.
Arról
az egy, meg nem
ismételhető
lehetőségről szól, melyet, ha
kihasznál az ember,
akkor győztesen kerül ki a küzdelemből.
Míg, ha nem
él a lehetőséggel, ha nem ragadja meg az
alkalmat, akkor
jóvátehetetlen hibát követ
el, meg nem
ismételhető, soha vissza nem térő alkalmat
szalaszt el.
Ettől egyszeri, egyben megismételhetetlen a pillanat, ettől
meghatározó a felelősség az adott
helyzetben. A
kifejezés a múltban könnyen a
halált
jelentette, míg ma "csak" a vereséget, a
kudarcot, az
eredménytelenséget.
Ez
jellemzi a mai
shotokan karate versenyszabályait (a kata és a
kumite
versenyszabályokat egyaránt), valamint az egyes
technikákat is. És ugyancsak ez a
megközelítés az
elvárható a mindennapi
gyakorlás során.
Ennek az elvnek egy karate technika akkor felel meg, ha
törekszik
a maximális hatás
elérésére az adott
pillanatban, helyzetben.
Forrás
: Budo Magazin
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|